2017. július 26., szerda

Tematikus hét a Vörös Pöttyös könyvek csoportban


Nagy megtiszteltetés ért azáltal, hogy a Jóslatok megjelenését követően közel hat évvel a Vörös Pöttyös Könyvek zárt csoport egy egész hetet szentel a könyvnek.



Ahogy „beszélgettem” (privátban egyeztettem) az oldal egyik adminjával, nagyon sok gondolat, emlék jutott eszembe, amit most szeretnék veletek is megosztani, hátha valakit érdekel.







Nem akarok panaszkodni, de nem volt könnyű dolgom a megjelenést követő reklámozásban. Természetesen nagy hátszelet biztosított a Vörös Pöttyös sorozat, hiszen olvasók falták/falják ezeket a könyveket. Ugyanakkor én egy kicsit elszigeteltebb voltam, mint a többi író. Nem voltam híres blogger, mint Spirit és Benina, és olyan ügyes marketinges sem, mint Szurovecz Kitti. Mind az első hármas (Spirit, Benina, Kitti), mind a második csapat (Helena Silence, Zakály Viki, Kemese Fanni) könyvét bemutatón tárták a közönség elé. Ebből én sajnos kimaradtam, pedig rendkívül nagy reklámértéke lett volna. Mivel nem vagyok zsenge korú, nem voltam egyik írócsoportnak sem tagja, nem számíthattam a barátaim támogatására a reklámozásban. A lányaimat nem akartam ezzel terhelni, ezért mindig nagy öröm, amikor mesélik otthon, hogy valamelyik osztálytársuk, évfolyamtársuk olvasta a könyvemet. Olyan fiatalok, akik nem azért olvasták el a Jóslatokat, mert az ismerősük anyja írta, hanem mert érdekelte őket és csak később veszik észre, hogy van közös ismerősünk. Mai napig előfordul, hogy egy-egy olvasó ír nekem, hogy csak most olvasta a regényemet, korábban nem is halott róla, pedig nagyon tetszett neki.

Tehát nem volt fáklyás menet, mégis őrületesen nagy élmény volt. Ha majd egy nap vissza kell emlékeznem életem csúcspontjaira, a lányaim születése, és a diplomáim megszerzése után rögtön ennek a könyvnek a megjelenését fogom említeni.







Izgalmas a Vörös Pöttyös Csoport tematikus hete révén visszaemlékezni, hiszen az általuk megosztott idézetek mind felidéznek bennem egy-egy rég elfelejtettnek hitt gondolatot.



Néhányat szeretnék veletek is megosztani:





"– Olvastál már Agatha Christie-t? – kérdezte.

– Persze, a Tíz kicsi négert – feleltem két harapás közt.

– Nagyon jó könyv. Én is olvastam már néhányszor – bólogatott Jess –, ahogy a krimi nagyasszonyának minden más könyvét is, mert ő az igazi nagyasszony, akárki akármit mond."



15 évesen olvastam a Tíz kicsi négert. Másnap matekdogát írtunk, amire én egy szót se tanultam, tehát annak rendje és módja szerint négyest kaptam.






„A szobámban feltettem a CD-lejátszóra a Négy évszakot, végigfeküdtem az ágyon, és hallgattam a zenét.

Csak zárt szemekkel látható, ahogy a hideg téli szél először lassan, majd egyre erősebben görgeti a hópelyheket, hogy azután átláthatatlan hóviharként terítse a hallgatóra.

Csak zárt szemhéj mögött látható a titokzatos világ.”



Sokan kritizáltak azzal, hogy a fiatalok nem szeretik a komolyzenét, tehát ez a részlet hiteltelen éppúgy, mint Ada komolyzene iránti rajongása.

12 éves voltam, amikor Erkel Bánk bán című operáját kértem és kaptam karácsonyra. Nagyon szerettem, a mai napig fújom a benne szereplő dalokat. 16 évesen ismerkedtem meg a Négy évszakkal, azóta sem tudom megunni. Rajongok Mozartért és Pucciniért, és nem hiszem, hogy ez életkorfüggő.






„– Hmm – szemlélte az ábrát Mrs. Bennett. – Ha tengerparti élményeit próbálja velünk megosztani, nem rossz, de ha ez a sinus függvény, akkor először nem ártana felvenni a koordinátatengelyeket.”



Mrs. Bennett karakterét magamról mintáztam. Mivel 20 évig matekot tanítottam, azt gondolom, sokat tudok a tanításról, fiatalokról. Nagyon szeretem a matekot, és mindig törekedtem arra, hogy tanítványaimmal is megszerettessem, vagy legalábbis ne legyen számukra mumus. Mindig őszintén nyilatkozok róla, mert pl. ha megkérdezték a tanítványaim, hogy mire való a logaritmus, én mindig megmondtam nekik, hogy a mai világban, a számítógépek korában majdnem semmire :)





Azt gondolom, van még bennem potenciál, vannak ötleteim, a motivációra várok, ami talán mostanában megtalált. Nem alkotói válságban vagyok, mindössze új élményeket, ötleteket gyűjtök. (Erről majd később, másik bejegyzésben írni fogok.)





Örök hálával tartozom Katona Ildikónak azért, hogy lehetőséget adott nekem, és a könyvemnek a megjelenésre, mivel ezáltal megtapasztalhattam egy különleges érzést, nevezetesen a regényem írásban megjelenését, azt, hogy ez sok embert érdekel, jó vagy rossz értelembe lázba hoz. Korábban csak a lányaim ismerték az írásaimat, de a Jóslatokat olyanok is olvasták, akikkel én soha nem találkoztam, akikhez Ildikó és a Könyvmolyképző nélkül soha nem jutottak volna el a Mai hírek jóslatai. Ezt mindig így fogom gondolni, akkor is, ha esetleg soha többé nem jelenik meg regényem.





2017. július 23., vasárnap

Bitó borostyán nélkül




Néhány hónapja meglepő dolog történt, amikor a Kossuth Kiadó molyon hozzászólt az egyik dos Santos könyv értékelésemhez.



Ez azért különösen érdekes, mert egyik dos Santos könyvre se adtam még 5 csillagot, sőt, egy esetben – amikor magamban megfogadtam, hogy több könyvet nem olvasok el a portugál szerzőtől – jó lehúztam dos Santost.



Ezt követően Darolyn felhívta a figyelmemet dos Santos egyik regényére, és most ott tartok, hogy várom dos Santos könyvek megjelenését.



A nagylányom szerint a Kossuth Kiadó azért reagált így, mert valószínűleg korrektnek tartja a véleményemet.

Nem tudom, mi az ok, mindenesetre mindig törekszek arra, hogy személyeskedéstől mentesen írjam le a saját véleményemet. Nem félek attól, ha negatívan kell egy könyvről írni, de senkit se akarok megbántani, se a szerzőt, se rajongóit, mert nem éltet az, ha a másokat sárba taposhatok. Csupán rá akarok világítani az én szempontjaimra is.



Történt pedig a múlt héten, hogy az általam mélységesen tisztelt Böszörményi Gyula kiváló sorozatának, az Ambrózy báró eseteinek Bitó és borostyán című legújabb darabjáról írtam véleményt, amiben kis csokorba szedtem az általam észlelt hibákat. Gyula becsillagozta az értékelésemet, nem írt rá hozzászólást. Tartom őt annyira intelligensnek, hogy biztos vagyok abban, nem sértődött meg.

Természetesen a véleményem akkor lett volna igazán hatékony, ha a könyv megjelenése előtt juttathattam volna el a szerzőhöz, de nem vagyok Gyula bétája.

Azt gondolom, Gyula jogosan és megérdemelten sikeres. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen. Senki sem az. A tökéletes mű értékét sohasem csökkentik az apróbb hibák, mindössze emberibbé teszik azt.



Miért írok mégis erről?

Csupán azért, mert a kritikámat olvasva egyik molytársam – akivel egyébként már néhány éve volt alkalmam személyesen megismerkedni - leírta fb-on a saját véleményét, miszerint nincs igazam, igenis meg lehet tenni 9 óra alatt a Budapest-Kolozsvár útvonalat. Ő ezt bizton állította, mivel elmondása szerint az elmúlt 20+ évben többször is megtették ennyi idő alatt autóval. Szerinte, ha a Gyula által említett 60 km/órával halad a vonat, simán meg tudja tenni a 465 km-es távot, mivel 9x60= 540 km.

Erre én írtam, hogy 20 éve 1997 volt, és nem 1900, mint a könyvben (értsd nem autóval, nem villanymozdonnyal, hanem gőzmozdonnyal közlekedtek), illetve nem a 60 km/órás maximális sebességgel kell számolni, hanem átlagsebességgel.

Itt még el szeretném mondani, hogy egy gőzmozdonynak többször is meg kell állnia vizet és fát/szenet felvenni. Megálláskor lassít, illetve újraindításkor gyorsít. Tehát nem a 60 km/órás maximális sebességgel kell számolni, hanem egy annál jóval kisebb átlagsebességgel, ami szerintem 40 km/óra körüli érték, vagyis én 12-15 órát tartok reálisnak ekkora út megtételére.

Ezt megerősíti ez a cikk is, ami szerint próbákon 43 km/óra sebességet értek el a vonatok, illetve 1929-ben! a motorkocsik bevezetésével a MÁV-nál a személyvonatok átlagsebessége 17 km/h-ról 38 km/h-ra növekedett.





Kedves molytársam erre úgy reagált, hogy a továbbiakban nem kíván figyelőm lenni molyon (sajnos ezt viszonoznom kellett, mert nálam ez kölcsönösségi alapon működik), sőt letiltott facebookon.

?????

Nem értem, miért.

Én csak a véleményemet mondtam el. Nem bántottam meg se Gyulát, se molytársamat.



Azt gondolom, minden írónak nehéz jó bétákat szereznie. Nézzétek meg csak Dan Brown, vagy Ken Follett könyveit, hány embernek hálálkodnak a segítségéért. Én magam is bajban vagyok megfelelő előolvasók becserkészésével, mivel a saját lányaim - bár többször mondtam nekik, hogy ne kíméljenek - nem merik elmondani a véleményüket, ami pedig sokat segítene az olyan hibák feltárásában, amit az író nem vesz észre.

Egy jó bétának megfelelően figyelmesnek, tájékozottnak és hozzáértőnek kell lenni, valamint bátornak, hogy ki merje mondani véleményét. Az írónak pedig nem szabad megsértődnie, ha személyeskedés, bántás nélkül kap véleményt.


2017. július 13., csütörtök

Nehéz a fordító sorsa

Én még soha nem fordítottam regényt, de el tudom képzelni, milyen nehéz dolguk van sokszor a fordítóknak.  Még egy egyszerű irodalmi szöveg is tele lehet tűzdelve olyan szakszavakkal, ami a szakterületet ismerők számára is feladja a labdát.
Itt van például Jodi Picoult Magányos farkas című könyve, melyben számtalan jogi kifejezéssel találkozhat az olvasó.
Vannak egyszerűen megfejthető szófordulatok, például egy kórház nem emel vádat, mindössze feljelentést tehet. A vádemelés az ügyészség feladata. (125.o.)
Átlagember számára a törvényes és jogi szavak valószínűleg ugyanezt jelentik, ha viszont szövegösszefüggésbe helyezzük őket, biztos sokan tudják, hogy a jogi képviselő és a törvényes képviselő nem ugyanaz. Jogi képviselő például az ügyvéd a perben, vagy valamilyen hatóság előtt, törvényes képviselője pedig annak a személynek van, aki nem cselekvőképes, tehát életkora vagy szellemi állapota miatt nem rendelkezik az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Gyermekek esetében a törvényes képviseletet az esetek többségében a szülők látják el. Amennyiben nem tudják ellátni, vagy nem láthatják el, a gyermek részére e gyámhivatal gyámot rendel. Magyarországon a nem cselekvőképes nagykorúak törvényes képviseletét nem gyámok, hanem gondnokok látják el. A gondok és gyám angol megfelelője a guardian, aminek fordításával a fentiek miatt vigyázni kell. (pl.187.o.)
Laikusok számára is közismert, hogy Magyarországon a polgári perben a feleket felperesnek és alperesnek hívjuk, illetve hogy a büntető perben egyik oldalon a vád/vádló (ügyész), másik oldalon a vádlott áll. Ez utóbbi jogi képviselője a védő(ügyvéd). (199.-200.o.)
Picoult könyvéből persze kiderül, hogy nem meglepő módon az USÁ-ban teljesen más az ügymenet például akkor, ha el kell dönteni, hogy egy öntudatlan kómás beteggel mi legyen. A fordító ideiglenes gyámot rendel számára, Magyarországon ezt a személyt eseti gondoknak hívják. Akik kicsit tájékozottak, nem lepődnek meg azon, hogy Amerikában mennyire másként oszlanak el a hatáskörök a bíróság és pl. a gyámhivatal között, így néha a szakmabeliek számára is nehéz lehet a fordítás.
Biztos sokan tudják, hogy az USÁ-ban két külön bűncselekmény külön elnevezéssel az, amit a magyar jog emberölésnek nevez. Az USA-beli emberölés neve nálunk gondatlan emberölés. Amit az amerikaiak gyilkosságnak neveznek, az nálunk a szándékos emberölésnek felel meg. A könyv többször is megjelöli azt a három feltételt, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy gyilkossággal vádoljanak valaki: előre megfontoltság (nálunk előre kiterveltség, én így fordítottam volna), szándék és rosszhiszeműség. Jogászként a „rosszhiszemű” szóval nem tudtam mit kezdeni, mert ez nálunk a büntető jogban egyáltalán nem ismert, inkább más jogterületekhez, mint pl. a polgári jog, közigazgatási jog kapcsolódik. A magyar büntető jogban ennek szerintem az „aljas indokból és célból” fordulat felel meg. (190. o.)
A könyv által ideiglenes gyámnak nevezett személy feladatait a magyar jogban az eseti gondnok látja el. Én ezt a kifejezést használtam volna. (pl. 252.o.)

Nem kötekedni akartam, csak néhol zavart a magyar gyakorlattal ellentétes fordítás. 

2017. március 20., hétfő

A könyv


Pontosabban a könyvek, vagyis a Biblia.
Megcsináltam, igen, immár másodszor! Elolvastam a teljes Bibliát!
A lányaim szerint nagyon menő vagyok, mert sokan egyszer se olvassák végig, én meg ugyebár….
Sokkal nagyobb vállalkozás volt, mint a Várólista csökkentés - pedig az se semmi -, mert ott 24 könyv közül kell 12-t elolvasni, itt viszont mindent.
Az úgy volt...
…hogy tavaly nyáron el akartam olvasni a Jelenések könyvét. Sokszor találkozok vele más könyvek és filmek kapcsán, és szerettem volna jól átlátni, ezért ki is jegyzeteltem, mivel nehezen követhető a sok szimbólum miatt. Azután úgy gondoltam, hogyha már így benne vagyok, elolvasom a zsoltárokat is. Amikor azzal végeztem, folytattam a Bölcsességi könyvekkel (Prédikátor, Példabeszédek, Sirák fia könyve), mivel olyan igazságok vannak bennük, amik még ma is megfontolandók. Azután jött Izajás, mivel ő jövendölt legtöbbet Jézusról. És ha már ott voltam, felelevenítettem Jeremiás siralmait is, majd gyermekkori nagy kedvencemet, a falon megjelenő írás megfejtőjét, Dánielt. Persze itt már meg se álltam, elolvastam a többi prófétát is. Őket az Evangéliumok követték, majd úgy gondoltam, hogy ha már itt tartok, megnézem, mi történt az apostolokkal, és mit írtak egymásnak, illetve a híveknek.
Amikor idáig eljutottam, már 800 oldalt elolvastam az 1400 oldalas Bibliámból. Hát már csak nem hagyom abba!
Na így történt.

Mire a végére értem, persze megfogadtam, hogy ez volt az utolsó nagy vállalkozásom a Bibliával kapcsolatban, nem fogom még egyszer az elejétől a végégi elolvasni, hiszen sok olyan történeti rész, szabály van benne, ami ma már kevésbé használható, főleg egy magamfajta katolikus számára.
Ennek ellenére nem sajnálom, hogy elolvastam, hiszen új dolgokat fedeztem fel benne. Míg az első olvasás nagy kedvencem Illés próféta lett – akit azóta is szeretek-, most Elizeust fedeztem fel (Királyok második könyve) és általa Jézussal kapcsolatban „megvilágosodtam”. És persze csodálatos élmény volt a négy evangélium, amit ezután is sokszor fogok forgatni, hiszen a Biblia legszebb, leghasznosabb része.



2016. december 6., kedd

KK- kellemetlen kérdés


Megboldogult lánykoromban imádtam Robin Cook könyveit. Emlékszem arra, hogy először a Kóma jelent meg nálunk a Rakéta Regényújságban, minden héten türelmetlenül és izgatottan vártuk az új részt. Azután sorban elolvashattuk a többi könyvét is. Ha megjelent egy új kötet, gondolkodás nélkül megvettem, azonnal rávetettem magam, faltam a lapjait és miután a végére értem, komoly elvonási tüneteim voltak.
Azután történt valami.
Nem emlékszem, mikor és hogyan, de egyszer csak nem vonzottak annyira Cook könyvei, mint korábban. Már nem hajtott a vágy, hogy megszerezzem és elolvassam őket. Évekig a kezembe se vettem egyet se. Egy idő után a körülményeimmel magyaráztam a dolgot, azzal, hogy a jogi egyetem és a három kisgyerekem mellett nincs időm. Közben molytag lettem, és mivel az oldalon meg lehet jelölni a kedvenc íróimat, természetes volt, hogy Cookot is idesorolom. Eltelt sok év, amikor ezek az okok már nem gátoltak, újra elkezdtem egy Cook könyvet olvasni. Először lelkes voltam, majd egyre kevésbé haladtam, végül nagy kínnal elolvastam, majd panaszkodtam a nagylányomnak, hogy milyen unalmas volt, hiányzott belőle az a lendület, ami a korábbi könyveit letehetetlenné tette, ahogy Cook megpróbálta csiszolni írói képességeit, nyomtalanul eltűnt a történeteiből az az izgalom, ami miatt az olvasó az utolsó oldalig azt érezte, hogy még egy lapot el kell, hogy olvasson.
A nagylányom csak megvonta a vállát:
-                     Anya, ezt mondta régebben is. Szerintem ezért nem olvastál tőle semmit már évek óta.
Meglepődtem. Már nem emlékeztem erre, ezért adtam újabb esélyt Cooknak. Csupán annyi maradt meg, hogy valaha a kedvencem volt, és ez a tény elég volt ahhoz, hogy most megint esélyt adjak neki, hiszen azért mert 1-2 könyve nem tetszett, még írhat jól. Azután közbejött valami: a Jótékony halálban a 150. oldalon még nem halt meg senki. Nem vagyok se vérmes, se szadista, de azért olvasok krimit, mert részese szeretnék lenni egy olyan sodró lendületű történetnek, amiben meghal valaki, majd ennek körülményeit mások kinyomozzák.

Erre a Jótékony halálban nem került sor addig, amíg tartott a türelmem, ezért eldöntöttem, hogy nem olvasok több könyvet Cooktól. Azt is elhatároztam, hogy ennek ellenére örökre a kedvencem marad, mert amikor megjelöltem, sok-sok regény miatt annak tartottam.


2016. október 13., csütörtök

SzSz: SzőrSzálhasogatás


Az egyik kollégám vígan lobogtat egy papírt a kezében:
-Képzeld, a szülő visszaszerezte a szülői felügyeleti jogát?
-Visszaszerezte? – nézek rá értetlenül, mert ezt a kifejezést meg nem hallottam. – Visszaállította a bíróság a szülfel jogát?
-Nem, nézd –mutatja a papírt.
-Ja, ez egy gyámhivatali határozat, amivel hazaadják a gyereket a nevelésbe vételből (=az állami gondozásból), és a gyámhivatal felélesztette a szülő szülői felügyeleti jogát.
-Ja, az. Én is arra gondoltam.
-Arra gondoltál? – húzom össze a szemöldököm, és már lenyelem, amit gondolok.
Szőrszálhasogató vagyok? Nem, csak jogász. Minden jogász tudja, hogy azt a terminológiát kell használni, amit a jog használ. Persze ez más területen is így van: a fizikusoknak, orvosoknak…. mindenkinek megvan a saját szakmai szókincse. Nem azt mondjuk a Nagy bumm helyett, hogy óriási pukkanás, a rímeket se magánhangzó összecsengésnek nevezzük.
Ilyenkor megértem azt az egyetemi tanáromat, aki másodikos koromban mérgelődött:
-Hogy beszél maga? Újságíró maga?- mivel akkor még jogilag pontatlan voltam. Remélem, kinőttem már ezt a fogyatékosságot.
Mindannyian hallottunk már a tévében olyat, hogy XY ezt meg azt követett el, amiért börtönbüntetést fog kapni. A büntetésnek szabadságvesztés a hivatalos neve, hogy milyen fokozatban (fogház, börtön, fegyház) fogja eltölteni a majdani elítélt, azt a bíró fogja a jogszabályok alapján eldönteni, tehát amikor a híradóban szó van az esetről, ami mondjuk az előző nap indult, még senki se tudhatja, hogy mit fog kapni az elkövető. (Ide is tartozik egy terminológia időrendben: elkövető, gyanúsított, vádlott, elítélt, ez utóbbi három együttesen a terhelt.)
Csak mellesleg a kollégám már 10 hónapja itt dolgozik, tehát látott már egy-két ilyen határozatot, amúgy pedig júniusban kapott jogászdiplomát. Ezek után ne csodálkozzak azon, ha egy gyámhivatali ügyintéző családbafogadó szülőnek nevezi a családbafogadó gyámot.

Nem csodálkozok, csak nyelek és nyelek.


2016. szeptember 19., hétfő

JJ

Játszom a Jóistent
Az irodám feletti befogadó otthonban 18 alatti fiatalok vannak elhelyezve sokszor napokig. Az egyik szépséges lány a szomszédos szakiskola diákjai közül egy udvarlóra tett szert, akit azonban hamar megunt, mert a srác hiába jött és kiabált fel a lánynak:
-Alexandra, hallod, gyere má’, hallod, Alexandra!
Alexandra csak nem akarta meghallani.
Mit mondjak, enyhén szólva zavart a munkámban, hogy a srác az ablakom alatt állva óbégatott percekig.
Amikor már ötödjére jött, meguntam a műsort és a sűrűn befüggönyözött ablak mögül kiszóltam neki:
-Kussolj már!
Megrettenve körbenézett:
-Ki volt az?
-A Jóisten- válaszoltam gondolkodás nélkül, mire ő még jobban megrémült, riadt tekintettel körbekémlelt, majd miután nem látott senkit, fülét-farkát behúzva elkódorgott, és nem is jött többet vissza.
Na így játszottam én a Jóistent.