2014. december 26., péntek

Várólista csökkentés 2015

Kedvenc kihívásom molyon a Lobo által vezényelt várólista csökkentés.

Miért szeretem? 
Mert fegyelmezetté tesz.
Mert végre-valahára elolvasom azokat a könyveket is, amiket évek óta tologatok.
Mert....
csak.
Tehát az idei jelöltek:

2014. június 18., szerda

Köszönöm, hogy olvastad a Jóslatokat



Köszönnöm,
hogy szereted a történetet.
hogy választottál kedvenc szereplőt.
hogy azt mondta: ez a könyv más, mint a többi.
hogy készítettél ajándékrajzot.
hogy elhoztad első kiadású példányodat.
hogy megvetted a könyvet és ezzel hozzájárulsz, hogy fogyjon a második kiadás.
hogy rábeszélted a barátnődet, hogy ő is feltétlenül olvassa el, sőt az iskolában mindenkinek ajánlod a Jóslatokat.
hogy érdeklődtél, mikor jelenik meg a következő történet.
hogy szerencsét hoztál, és először fordult elő, hogy a kiadó egyik munkatársa megkérdezte, hogy írok-e valamit.
hogy beszélgettünk, és megismerhettelek.
Köszönöm, hogy eljöttél a dedikálásra.


2014. június 9., hétfő

Nagy kutya- Canis maior- kánikula-munka-dedikálás


Állati jó idő van, ezer ágra süt a nap, kánikula közeli élmény, melyen csak egyetlen tény csorbít: holnap megint munkanap lesz. 
Ami számomra a legrosszabb: ismét elkezdődik a nyári szünet, de én épp úgy, mint tavaly kimaradok belőle. 
És még örülök is neki, hisz nincs fontosabb, mint az állandó, biztos munka, mely minden mást überel. 
Pontosabban majdnem mindent. A családot például nem, de sajnos az írás háttérbe szorult.
Viszont ha van kedved találkozni, beszélgetni velem, várlak 14-én, szombaton 16 és 17 óra között Budapesten,a Vörösmarty téren a Könyvmolyképző standjánál.
Ott találkozunk!



2014. március 16., vasárnap

Kis ország, kis foci


Miközben Jennifer L Armentrout könyvét, az Obszidiánt olvasom, nagyon érdekes infót találtam hátul a szerzőről:

„Amikor éppen nem merül bele az írásba, akkor olvas, sportol, zombifilmeket néz.”

Bevallom, némi irigységgel töltött el ez a mondat.
Ez a nő az írásból él.

És hány ilyet olvastam már, persze, jóformán csak külföldi, főleg amerikai szerzőkről.
Mennyit keresnek ezek az amerikai írók?
Biztos nem annyit, mint mi, hisz nagyságrendekkel nagyobb piacra termelnek.
Mégis…

Néhány hónappal ezelőtt megígértem, hogy összeszedem gondolataimat az írói lét nehézségeiről 
Akkor egyik pontként megemlítettem (megemlítettük kedves barátaimmal) az anyagi gondokat.
Hát igen. Magyarország pici ország, és ahogy mondják: ”kis ország, kis foci”.
Sajnos.
Bár semmi okom panaszkodni a Könyvmolyképzőre, hisz tisztességesen megfizettek, ami nagyon nagy szó, hisz egyes kiadók hónapokig, évekig tartoznak a szerzőinek a honoráriummal, mások pedig nemhogy nem fizetnek, de az íróknak hozzá kell járulniuk könyvük megjelenésének költségeihez, így aztán egy rossz szavam se lehet a Jóslatok kiadójára, mégis…

Sajnos nem lehet megélni az írásból.
Jogászként dolgozok, és igaz, hogy nevetséges összeget keresek, de a fizetésemet figyelembe véve kéthavonta kellene egy-egy új regénnyel előállnom. Még ha lenne is rá kereslet, akkor se tudnék olyan minőségű munkát kiadni a kezemből, amit jó szívvel tudnék az olvasók figyelmébe ajánlani.
Persze tudom, hogy az anyagi gond még kis hazánkban sem minden szerzőt érint, de nem tehetek semmi, hisz nem vagyok médiasztár, másrészt nem írok széles néprétegeknek.

Így aztán be kell érnem azzal, ami van. Bár a Jóslatok sikeres lett, másfél évig szerepelt az Alexandra kiadó sikerlistáján, mai napig sokan a keresik, kölcsönzik a könyvtárakban, mégse lehet belőle megélni.
Szokásos magyar sors az enyém.





2014. március 9., vasárnap

Szilánkok 2014. március 9.



A hét kérdése(i):
Újra megnéztem a Másnaposokat, és eszembe jutott a 2-3 héttel ezelőtt látott 21 című film, majd felmerült néhány kérdés:
1.     Valóban működőképes balck jackben ez a filmekben említett számolós módszer?
2.     Ha igen, akkor miért írnak róla könyveket? Ha én olyan tudással rendelkeznék, amivel könnyen és gyorsan nagy lóvéra lehet szert tenni, nem osztanám meg felfedezésemet másokkal. Főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy sokkal kevesebbet lehet keresni íróként egy könyvvel, mint amennyit titkos tudás birtokában szerzett sikerszériával nyerni lehet a kaszinóban.
3.     Melyik könyvben lehet erről autentikus infót szerezni? :D

A hét könyve:
J. L. Armentrout: Obszidián
Tavaly kb. a huszadik disztópia után – amikor már elegem lett abból, hogy milyen úton-módon avatkozik bele a társadalom magán életébe, vagy egyes szerzők miféle őrült világokat szerkesztenek össze – azt éreztem, hogy többet nem fog a kezembe kerülni normális, olvasható, élvezhető YA-könyv. Bár még mindig nem értem, miért vonzó az, ha egy pasi totál bunkó.  Egyáltalán miért gondolja egy srác, hogy a tahóság vonzó?
Mindenesetre remélem, hogy a kezdeti élvezet kitart majd az utolsó oldalig.

A hét életérzése:
Nem azért tanultam kétszer annyit, mint az átlagember, hogy kétszer annyit dolgozhassak, mint más, hanem azért, hogy kétszer annyit keressek.
Önző vagyok?
Annyi baj legyen. Nem lehet mindenki tökéletes. :P



Halhatatlan álom:
Még nem adtam fel, de ideje lenne elkezdenem keresni egy másik kiadót.
Igen, igen, még nem tettem.  Csak ültem a babérjaimon, és vártam, hogy rám találjon a szerencse. Na, ez az, ami magától nem fog működni.

Hajrá én! Hajrá halhatatlan álom!

2014. február 16., vasárnap

Ruha teszi


Köztisztviselő – vagy a mostanság használatos elnevezés szerint kormánytisztviselő – vagyok.
Ehhez a poszthoz természetesen a belső elvárások mellett társulnak külsőségek is, mint bármelyik másik munkához, így aztán a felső vezetés írásba adta nekünk az elvárt viseletet. Nem hordhatunk miniszoknyát, kivágott pólót, spagetti pántos felsőt, a lábkörmöket villogtató papucsot, sortot vagy halásznadrágot stb, stb…
Volt persze háborgás, mert egyrészt nyáron légkondi hiányában meg lehet főni, mivel nem biztosítják a megfelelő hőmérsékletet, másrészt nem kapunk anyagi támogatást (ruhapénzt), akkor senki se mondja meg, hogy milyen ruhát hordjunk.
Aztán menetközben más probléma is felmerült: ki mondja meg, hogy milyen az elvárt és ezzel együtt illendő, megfelelő és szép viselet.
A munkaadók?
Csakhogy ők nem vagy csak nagyon ritkán látnak minket.
És az ügyfelek? Az ő véleményük nem számít? Épp azokra nem hallgat senki, akikkel foglalkozunk nap mint nap?
Történt ugyanis, hogy az egyik kolléganőm szerintem elegáns nadrágkosztümben jött, mire az egyik kedves ügyfele felháborodott:

Hát, kis kezit csókolom, hogy tetszik kinézni? Mint egy ember. Bezzeg a múltkor abban a csudálatos rúzsás szoknyában, tugya, abban a fődig érőben. Nahát kezit csókolom, abban olyan vót, mint egy tündérkirálynő.


2014. február 9., vasárnap

The Great Grapes :D


Néhány nappal ezelőtt láttam a John Malkovich főszereplésével készült Tökéletlen trükk (The great Buck Howard) című filmet.
A történet egy feltörekedni vágyó bűvészről szól, aki az igazi, kiugró sikerről folyton lemarad. A sztori nem nagy szám, az első kockák talán unalmasak is, mégis érdemes megnézni, és nemcsak azért, mert igaz történeten alapul, hanem azért is, mert komoly, elgondolkoztató mondanivalója van.
Ez a bűvész ugyanis olyan, mint én.
Igen. Nem hajlandó behódolni, nyalizni, meghajolni, feladni a személyiségét azért, hogy világhírű legyen. Inkább választja a kisstílű vidéki haknikat, minthogy megalkudjon.

Ilyen vagyok én. Tudom, hogy ez a gondolkozás talán kettévágja a karrieremet, ennek ellenére azt gondolom, nem veszítek semmit, mert csak a Jóisten a megmondhatója, hogy az a beígért karrier, amivel bizonyos emberek kecsegetettek, boldoggá tenne-e. Így viszont nyugodtan nézhetek a tükörbe, mert tudom, hogy most is az vagyok, aki tegnap, meg tegnapelőtt voltam.