Kedvenc kihívásom molyon a Lobo által vezényelt várólista csökkentés.
Miért szeretem?
Mert fegyelmezetté tesz.
Mert végre-valahára elolvasom azokat a könyveket is, amiket évek óta tologatok.
Mert....
csak.
Tehát az idei jelöltek:
2014. december 26., péntek
2014. június 18., szerda
Köszönöm, hogy olvastad a Jóslatokat
Köszönnöm,
hogy szereted a történetet.
hogy választottál kedvenc szereplőt.
hogy azt mondta: ez a könyv más, mint a többi.
hogy készítettél ajándékrajzot.
hogy elhoztad első kiadású példányodat.
hogy megvetted a könyvet és ezzel hozzájárulsz, hogy
fogyjon a második kiadás.
hogy rábeszélted a barátnődet, hogy ő is feltétlenül
olvassa el, sőt az iskolában mindenkinek ajánlod a Jóslatokat.
hogy érdeklődtél, mikor jelenik meg a következő történet.
hogy szerencsét hoztál, és először fordult elő, hogy a kiadó
egyik munkatársa megkérdezte, hogy írok-e valamit.
hogy beszélgettünk, és megismerhettelek.
Köszönöm, hogy eljöttél a dedikálásra.
2014. június 9., hétfő
Nagy kutya- Canis maior- kánikula-munka-dedikálás
Állati jó idő van, ezer ágra süt a nap, kánikula közeli élmény, melyen csak egyetlen tény csorbít: holnap megint munkanap lesz.
Ami számomra a legrosszabb: ismét elkezdődik a nyári szünet, de én épp úgy, mint tavaly kimaradok belőle.
És még örülök is neki, hisz nincs fontosabb, mint az állandó, biztos munka, mely minden mást überel.
Pontosabban majdnem mindent. A családot például nem, de sajnos az írás háttérbe szorult.
Viszont ha van kedved találkozni, beszélgetni velem, várlak 14-én, szombaton 16 és 17 óra között Budapesten,a Vörösmarty téren a Könyvmolyképző standjánál.
Ott találkozunk!
2014. május 29., csütörtök
2014. március 16., vasárnap
Kis ország, kis foci
Miközben Jennifer L Armentrout könyvét, az Obszidiánt
olvasom, nagyon érdekes infót találtam hátul a szerzőről:
„Amikor éppen nem merül bele az írásba, akkor olvas,
sportol, zombifilmeket néz.”
Bevallom, némi irigységgel töltött el ez a mondat.
Ez a nő az írásból él.
És hány ilyet olvastam már, persze, jóformán csak külföldi, főleg amerikai szerzőkről.
Mennyit keresnek ezek az amerikai írók?
Biztos nem annyit, mint mi, hisz nagyságrendekkel nagyobb
piacra termelnek.
Mégis…
Néhány hónappal ezelőtt megígértem, hogy összeszedem
gondolataimat az írói lét nehézségeiről
Akkor egyik pontként megemlítettem (megemlítettük kedves barátaimmal) az anyagi gondokat.
Akkor egyik pontként megemlítettem (megemlítettük kedves barátaimmal) az anyagi gondokat.
Hát igen. Magyarország pici ország, és ahogy mondják: ”kis
ország, kis foci”.
Sajnos.
Bár semmi okom panaszkodni a Könyvmolyképzőre, hisz
tisztességesen megfizettek, ami nagyon nagy szó, hisz egyes kiadók hónapokig,
évekig tartoznak a szerzőinek a honoráriummal, mások pedig nemhogy nem
fizetnek, de az íróknak hozzá kell járulniuk könyvük megjelenésének
költségeihez, így aztán egy rossz szavam se lehet a Jóslatok kiadójára, mégis…
Sajnos nem lehet megélni az írásból.
Jogászként dolgozok, és igaz, hogy nevetséges összeget
keresek, de a fizetésemet figyelembe véve kéthavonta kellene egy-egy új
regénnyel előállnom. Még ha lenne is rá kereslet, akkor se tudnék olyan
minőségű munkát kiadni a kezemből, amit jó szívvel tudnék az olvasók figyelmébe
ajánlani.
Persze tudom, hogy az anyagi gond még kis hazánkban sem
minden szerzőt érint, de nem tehetek semmi, hisz nem vagyok médiasztár, másrészt nem
írok széles néprétegeknek.
Így aztán be kell érnem azzal, ami van. Bár a Jóslatok
sikeres lett, másfél évig szerepelt az Alexandra kiadó sikerlistáján, mai napig
sokan a keresik, kölcsönzik a könyvtárakban, mégse lehet belőle megélni.
Szokásos magyar sors az enyém.
2014. március 9., vasárnap
Szilánkok 2014. március 9.
A
hét kérdése(i):
Újra
megnéztem a Másnaposokat, és eszembe jutott a 2-3 héttel ezelőtt látott 21 című
film, majd felmerült néhány kérdés:
1.
Valóban
működőképes balck jackben ez a filmekben említett számolós módszer?
2.
Ha
igen, akkor miért írnak róla könyveket? Ha én olyan tudással rendelkeznék,
amivel könnyen és gyorsan nagy lóvéra lehet szert tenni, nem osztanám meg
felfedezésemet másokkal. Főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy sokkal
kevesebbet lehet keresni íróként egy könyvvel, mint amennyit titkos tudás
birtokában szerzett sikerszériával nyerni lehet a kaszinóban.
3.
Melyik
könyvben lehet erről autentikus infót szerezni? :D
A
hét könyve:
J.
L. Armentrout: Obszidián
Tavaly
kb. a huszadik disztópia után – amikor már elegem lett abból, hogy milyen
úton-módon avatkozik bele a társadalom magán életébe, vagy egyes szerzők miféle
őrült világokat szerkesztenek össze – azt éreztem, hogy többet nem fog a
kezembe kerülni normális, olvasható, élvezhető YA-könyv. Bár még mindig nem
értem, miért vonzó az, ha egy pasi totál bunkó. Egyáltalán miért gondolja egy srác, hogy a
tahóság vonzó?
Mindenesetre
remélem, hogy a kezdeti élvezet kitart majd az utolsó oldalig.
A
hét életérzése:
Nem
azért tanultam kétszer annyit, mint az átlagember, hogy kétszer annyit dolgozhassak,
mint más, hanem azért, hogy kétszer annyit keressek.
Önző
vagyok?
Annyi
baj legyen. Nem lehet mindenki tökéletes. :P
Halhatatlan
álom:
Még
nem adtam fel, de ideje lenne elkezdenem keresni egy másik kiadót.
Igen, igen, még nem tettem. Csak ültem a babérjaimon, és vártam, hogy rám találjon a szerencse. Na, ez az, ami magától nem fog működni.
Igen, igen, még nem tettem. Csak ültem a babérjaimon, és vártam, hogy rám találjon a szerencse. Na, ez az, ami magától nem fog működni.
Hajrá
én! Hajrá halhatatlan álom!
2014. február 16., vasárnap
Ruha teszi
Köztisztviselő – vagy a mostanság használatos elnevezés
szerint kormánytisztviselő – vagyok.
Ehhez a poszthoz természetesen a belső elvárások mellett társulnak
külsőségek is, mint bármelyik másik munkához, így aztán a felső vezetés írásba
adta nekünk az elvárt viseletet. Nem hordhatunk miniszoknyát, kivágott pólót, spagetti
pántos felsőt, a lábkörmöket villogtató papucsot, sortot vagy halásznadrágot
stb, stb…
Volt persze háborgás, mert egyrészt nyáron légkondi
hiányában meg lehet főni, mivel nem biztosítják a megfelelő hőmérsékletet, másrészt
nem kapunk anyagi támogatást (ruhapénzt), akkor senki se mondja meg, hogy
milyen ruhát hordjunk.
Aztán menetközben más probléma is felmerült: ki mondja
meg, hogy milyen az elvárt és ezzel együtt illendő, megfelelő és szép viselet.
A munkaadók?
Csakhogy ők nem vagy csak nagyon ritkán látnak minket.
És az ügyfelek? Az ő véleményük nem számít? Épp azokra
nem hallgat senki, akikkel foglalkozunk nap mint nap?
Történt ugyanis, hogy az egyik kolléganőm szerintem
elegáns nadrágkosztümben jött, mire az egyik kedves ügyfele felháborodott:
Hát, kis kezit csókolom, hogy tetszik kinézni? Mint egy
ember. Bezzeg a múltkor abban a csudálatos rúzsás szoknyában, tugya, abban a
fődig érőben. Nahát kezit csókolom, abban olyan vót, mint egy tündérkirálynő.
2014. február 9., vasárnap
The Great Grapes :D
Néhány nappal ezelőtt láttam a John Malkovich
főszereplésével készült Tökéletlen trükk (The great Buck Howard) című filmet.
A történet egy feltörekedni vágyó bűvészről szól, aki az
igazi, kiugró sikerről folyton lemarad. A sztori nem nagy szám, az első kockák
talán unalmasak is, mégis érdemes megnézni, és nemcsak azért, mert igaz
történeten alapul, hanem azért is, mert komoly, elgondolkoztató mondanivalója van.
Ez a bűvész ugyanis olyan, mint én.
Igen. Nem hajlandó behódolni, nyalizni, meghajolni, feladni a
személyiségét azért, hogy világhírű legyen. Inkább választja a kisstílű vidéki
haknikat, minthogy megalkudjon.
Ilyen vagyok én. Tudom, hogy ez a gondolkozás talán kettévágja
a karrieremet, ennek ellenére azt gondolom, nem veszítek semmit, mert csak a Jóisten
a megmondhatója, hogy az a beígért karrier, amivel bizonyos emberek
kecsegetettek, boldoggá tenne-e. Így viszont nyugodtan nézhetek a tükörbe, mert
tudom, hogy most is az vagyok, aki tegnap, meg tegnapelőtt voltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)